Megkezdődött a felújítás!

Átmenetileg kicsit szünetel a hely, mert belekezdtünk egy kisebb átalakításba. Semmi komolyabb, de már én is beleástam magam a csiszolástechnika rejtelmeibe, hogy hasznos segítség lehessek. Ismerősökre bíztam a munkálatokat, persze szakember ismerősökre, úgyhogy nem aggódom. Az egyetlen problémám, hogy végig itt kell lennem, ha figyelni akarom az eseményeket, aminek nem örülök. Nem tudom, hogy miért van így, de egyszerűen képtelen vagyok elviselni a sarokcsiszoló hangját. Márpedig csiszolnivaló lesz bőven. Új pult és munkalap. Meg a galériára vezető lépcső korlátját is fel kell újítani. Ha meg egyszer az meglesz, akkor rögtön a fenti korlátok felújításán is túl szeretnék esni. Így is egy egyhetes kieséssel kell számolnom, amit nem szeretnék még egyszer végigcsinálni legalább egy évig. Egy menetben meglesznek a korlátok, a pultok és kicseréljük a villanykapcsolókat és konnektorokat is. Szóval még villanyszerelés is lesz. Egyelőre ennyi szerepel a tervekben. Da, ha közben látunk még valami olyat, amit kis felfordulással el lehet intézni, akkor még az is bezsúfoljuk a menetrendbe. Kívánjatok sok szerencsét, hogy egyben maradjon a hely! Egy hét múlva pedig újra nyitjuk a kaput.

csiszolástechnika, sarokcsiszoló
csiszolástechnika, sarokcsiszoló